Szálánvarrott hímzéssel díszített vászonneműk
A közismert matyó szabadrajzú hímzőkultúrát megelőzően és azzal egyidőben a dél-borsodi Bükkalján más jellegű, de szintén magas színvonalú, többféle technikával megvalósított hímzéstípus élt egymás mellett. Egyidőben ez a sokféleség nem meglepő a jelesebb hímzővidékeken, így Kalotaszegen és a Sárközben is mindíg több technika, és több hímzőstílus élt párhuzamosan. A Bükkalja településeinek hímzőkultúrájában is egymás mellett élt a 19. században a szálvonásos vagdalással készült hímzés, a szálánvarrott, és a keresztszemes vászonhímzés, a laposöltésfajtákkal, sőt, a lánc- és huroköltés is önálló hímzéstípusban jelent meg.
A dél-borsodi hímzések egy sajátos, és a népi hímzőgyakorlatban széles körben ismert típusa volt a szálánvarrott, és virágos keresztszemes tachnikával készült vászonhímzések csoportja. A hímzett taxtíliák többsége Tardról származik, a köztudat is tardi hímzésekként ismeri ezt a díszítménytípust, de sok szép darab készült Cserépfalun, illetve Cserépváralján, sőt, Mezőkövesden is.
Bár ezeket a keresztszemes vászonhímzéseket egy csoportba sorolhatjuk, különbségtételként azonban meg kell említeni néhány egyedi vonást.
A legtisztább, legkoraibb szerkezetű díszítmények a cserépfalusi hímzéseken maradtak fenn. Ezek nagyrésze szálánvarrott tachnikával készült, ami egyébként, ezen a vidéken nem volt általánosan használt. Más dél-borsodi falvak hasonló hímzésein is csak egy-egy csík kivarrásánál bukkanfel, később pedig teljesen eltűnik. Cserépváraljáról kevés darabot ismerünk, ezeken inkább Tard hatása érzékelhető. A cserépfalusi és cserépváraljai vászonhímzések a tardihoz vizonyítva szerényebbek, visszafogottabb díszűek. Ezek a hímzések erős szőtteskultúra mellett éltek.
Tardon őrizték meg legtovább a keresztszemes hímzőkultúrát, ezért, érthetően, a tardi vászonhímzéseken a legváltozatosabb a mintakincs, legszélesebb a motívumok és variánsok skálája. Tardon a keresztszemes hímzésdísz megérte a kiszínesedés korszakát is, amikor a vászon alapanyagot a klott, vagy kékfestő váltotta fel, a pamut hímzőfonal mellett pedig megjelent a színes berliner gyapjúszál. Az új színek megjelenése ellenére a piros és a kék mindvégig megtartotta hangsúlyos szerepét.
A Bükkalja falvaiból ránk maradt keresztszemes hímzések közepes vastagságú, kendervászon alapon piros és kék színű mosópamuttal készültek. A hímzéseken általában három szálat fognak be, a tűvel egy öltéshez, néhány, Tardról származó, újabb darabban azonban csak kettőt, így az apró öltésektől ezeknek a díszítménye is sűrűbb, tömörebb.
A szálánvarrott és a keresztszemes hímzéssel díszített vászonneműek korát teljes pontossággal ma már nem minden esetben állapíthatjuk meg. Legkorábbinak a szálánvarrott technikával készülteket tarthatjuk, ezek valószínűleg a 19. század első felében készülhettek. A múlt század második feléből már ismerünk olyan keresztszemes hímzéseket a Bükkaljáról, amelyekre készítője évszámokat is hímzett, Ezek a dátumok az 1860-as, és 1890-es évek közé helyezik a hímzett vászonneműeket. A legújabb termékek pedig a századfordulón, illetve a 20. század elején készültek.
A díszítések előfordulási helye változatos. Jórészt azonban nem a mindennap használatos textilféleségeket, munkaruhát, hanem elsősorban az ünnepi alkalmak vászonneműit díszítik. Nem dísztelenek ezen a vidéken a köznapi vásznak sem, a munkában használt ingek ujján, és a mindennap használatos lepedőkön is találunk szerényebb hímzést. A díszítmények szerkezete mindíg a textildarabok használati funkciójához igazodik. A dél-borsodi keresztszemes hímzések legnagyobbrészt lepedővégeken és "fejelhajakon", azaz párnahéjakon maradtak fenn, emellett jelentős számú a vászonsurc, illetve a gyúrósurcnak is használt kalácskendő, továbbá az abrosz.
A legkorábbi paraszti hímzések nem viseletdarabokat díszítettek, hanem "ágyiruhán", azaz ágyneműn, és a háztartásban használt vászonféleségeken maradtak fenn. A díszes lepedők, fejelhajak, de az abroszok, a kalácskendők is a kelengye hagyományos darabjai voltak. E gazdagon díszített textíliák általában nem mindennapi használati tárgyként szolgáltak, hanem ünnepi, díszes funkciót töltöttek be a paraszti lakáskultúrában, a paraszti szokásvilágban. Az abroszokat csak ünnepeken terítették az asztalra, vagy akkor, amikor halott volt a háznál. A hímzett vászonsurc is az ünnepek ruhadarabja, a menyasszony jegyajándékként hímezte a vőlegényének. Az ilyen díszesen hímzett surcot templomba járáskor, vagy a vasárnapi sétálgatásokra vették fel. Az ún. kalácskendővel pedig az ünnepi kalácsot takarták le, amelyet lakodalomba vittek, vagy a húsvéti szentelésre a templomba. Olyan módon használták, hogy a falu népe minél jobban láthassa ezek szép hímzését.
A lepedők két, ritkábban három szél vászon összedolgozásával készültek. A hímzés a lepedő egyik keskeny végére került. A parádés ágyat, a "trónusos nyoszolyát" ugyanis úgy vetették meg, hogy az ágy ajtó felé néző oldalán a lepedő vége kilátszott. A hímzés kezdetben közvetlenül a lepedő vásznára került, később külön készítették el az ún. lepedőfiókot, tehát a hímzett betétet, és a lepedő végéhez, hosszanti folytatásként varrták. A két lepedőfiókot egymáshoz, és a lepedőhöz erősítették, díszes öltésekkel, keskeny gyári szőttes pamutszalaggal, majd pántlikával rögzítették. A lepedőfiókok szélét pedig gyári csipke, paszomántdísz, vagy rojt, ritkábban horgolt csipke díszítette. A hímzett lepedővégek alapanyaga eleinte finomabb kendervászon, majd később angin, vagy gyolcs lett. A lepedők hímzése szokásban maradt akkor is, amikor az ágynemű, illetve a vetett ágy egyéb textíliái már gyári alapanyagból készültek.
A vetett ágy tartozékai a díszes párnahéjak is. A párnákat keskeny végükkel kifelé ágyazták fel, ide kerültek tehát a díszítmények is, amelyet úgy helyeztek el, és olyan szélességben hímeztek, hogy a kitömött párnahéj végén jól látszon. A fejelhaj hízésein a minta vízszintes tengelye az az él volt, amely a vászon tokká való összedolgozásánál létrejött. A párnavégek hímzései legtöbbször úgy alakulnak, hogy e képzeletbeli tengelytől lefelé és felfelé is egyforma felületet töltenek ki a díszítmények. Gyakran ez az él egyben tükörtengelye is a kompozíciónak.
A párnavégek jelentik a régi stílusú népi hímzések egyik legfontosabb műfaját. Mintaszerkesztésük általában tiszta, áttekinthető. Az alul-felül peremdíszes, tehát lezárt dszítmény általában három mezőre oszlik. Ennek a zárt díszítményszerkezetnek legszebb varrásait találjuk a párnavégeken, hiszen ez jól megfelelt a párnák használati, illetve díszítő funkciójának is. A hímzett vászon párnahéjak azonban Dél-Borsodban korán kiszorultak a használatból, átadva helyüket a szőttes, illetve a gyári alapanyagú párnáknak. Ma már a legidősebb korosztály is alig-alig emlékszik ilyenre. A párnhímzések fennmaradt mintái tehát a dél-borsodi hímzésanyag legkorábbi rétegéhez sorolhatók.
- részlet Fügedi Márta: Mezőkövesd és vidéke hímzései I. - szálánvarrott vászonhímzések c. könyvéből. Kiadta: Népművelési Propaganda Iroda, 1971. -
- Fotók: Magyar Népművészet XIV. : Borsod megyei keresztszemes hímzések -