Hódmezővásárhelyi hímzések

Dél-Alföldön, Szeged vidékén, Hódmezővásárhelyen és Kunságon, Karcagon, Kunmadaras, Mezőtúr vidékén az 1900-as években kezdődött meg a "szőrös párnavégek" iránti érdeklődés. ... 1904-ben, Kiss Lajos Emlékezéseiben olvassuk:

"... Másnap már Tornyaival mentem gyűjteni. Csúcs városrészben jártunk, ahol az utcán egy kis padon ülve írta össze Tornyai nemcsak a tárgyakat, de rövid és okos utasításait is.

1.) Fő az, hogy díszítés, cifraság legyen rajta. Dísze többet ér a régiségnél.

2.) Kézimunka többet ér a gyárinál, helybeli a vidékinél, paraszti a tanult mesterinél.

3.) Különösen szem előtt tartandó, hogy azon a műtárgyon a magyar nép lelke, felfogása, érzése rajta legyen. Legjobbak ezért a szeretőnek, feleségnek, jóbarátnak emlékbe készült tárgyak.

4.) Három anyag különösen engedelmes a magyar ember kezében. Fa-, bőr-, és agyagmunka. Asszonyoknál a hímzés, a kendermunka.

5.) Előre figyelmeztetni kell a tulajdonost, hogy le ne mossa a tárgyat, azon módon, amint van, adja be ...."

... Az egyező vallomások azt mutatják, hogy Vásárhelyen e régi párnavégek a XVIII. században voltak divatosak, a XIX. században már nem csinálták. A gyűjtéskor megkérdezett 1820-as években született öregasszonyok közül egy se látta készíteni. Annyit tudtak csak, hogy édesanyjuknak volt ilyen Hímes Párnahaja, melyen a tulipánon kívül a neve is ki volt varrva. Megállapítható az is, hogy e párnavégek más vidékről kerültek ide, s váltak divattá, különösen a gazdagabb családoknál. Szeremlei Sámuel Váráshely története IV. kötetében azt mondja, hogy "a fekete szőrrel varrott párnacsúcsokat hihetően a tótok honosították meg".  Idős asszonyoktól többször hallottam, hogy édesanyjuk Szentesről, Mezőtúrról, Kécskéről hozta a kivarrott párnavégeket, és hogy a menyasszony Ládabelije közé tartozott a szőrös párnahaj is. ...

... Népünk sohase szerette a rikítós tárgyakat. Háza berendezése, ruházata mindig egyszerű, komoly, sötét színű, melyből finoman villan ki a világosabb, legtöbbször fehér szín. A vásáron vidéki iparosoktól vett bútorokat odahaza egyszínűre festette be, a többszínű tárgyakat nem tartotta ezelőtt se, nem tartja ma se szépnek. 

Készítésmódjáról annyit tudunk, hogy magukfonta magyar juhgyapjúval varrták ki, mégpedig a díszítés körvonalait Száröltéssel, a kitöltéseket Laposöltéssel. A virágokat úgy másolták le, hogy a kivarrott, kész párnavégekre ráterítették a tiszta vásznat, és cink-kanállal addig dörzsölték, míg a díszítés alakja át nem látszott a vásznon, át nem kopírozódott. Ritkább esetben rajzolták zsíros korommal. Díszítő elemei a növényvilágból valók: stilizált levelek és virágok. Helyi elnevezéseik szerint Tulipántos, Bazsarózsás, Aprószegfűs, Fügés, Templomcifrás díszítés maradt fent. A virágok piros, fehér, kék, sárga, zöld, barna színű gyapjúval vannak hímezve, több árnyalatban. 

A százéves, gyapjúval hímzett párnákat nem használták, hanem a tiszta ágy tetején, annak díszéül ékességéül tartották. A ház hátuljában legfölül állott a Superlátos Ágy, benne alól derékalj, azon a nagydunna, módosabb helyen a kettő közt párnák is voltak. A dunna fölé terítették a formáslepedőt, arra a selyemközépű kartonpaplant, és a formáslepedő végét két felől visszahajtották. Az így beterített ágyra rakták rá a párnákat, hímes végükkel kifele, gazdagabb helyen hatot, két sorba, egymás tetejére, egyszerűbb helyen hármat, egymás mellé. 

A Formáslepedő, melyet az ágy letakarására használtak, három szélből állott. A vásznak szélesebb hosszában "Borsókásra" varrták ki és házi cérnából kötött csipke volt a vászonszél között. Legalól is varrott csipkés volt, fölötte Rozmaringosra varrva. A Formáslepedőt az ágytakaráson kívül olyformán is használták, hogy a lepedő vége a halott lábánál, tehát az ajtó felől a földig leért, úgy tették rá aztán az asztalra a koporsót. Távoli utcákból, másik városrészekből is elkérték a Formáslepedőt szegényebb helyeken. .... (eddig Kiss Lajos gyűjtését olvashatták, mely a Néprajzi Értesítőben, 1928-ban jelent meg. - a szerk.)

... Magyarország különböző vidékein a XVII-XVIII. században, a XIX. század elején virágoztak a régi stílusú vászonhímzések, melynek az alapanyaga kender-, vagy lenvászon volt. A hímzőfonal az alapanyaggal volt azonos: díszként a fehérített vászonhoz fehérítetlen fonalat használtak, vagy fordítva. a legrégibb technikákhoz tartozik a vagdalásos, a laposöltéses, a szálánvarrott munkák mértanias, később szabadrajzú mintája. A szőrhímzések, melyeknek az alapanyaga szintén házivászon, feltehetően egyidőben voltak használatosak a vagdalásos technikájú hímzésekkel. 

A Hódmezővásárhelyi hímzés - a régi tiszántúli hímzések közé tartozó, a névadó város mellett néhány más helység párnavéghímzéseire is jellemző hímzéscsoport. "Szőrös párnavégeknek" is nevezik a hímzőfonálul szolgáló gyapjúszál után. A szőrfonalat a magyar vagy rackajuh sodrott szőréből házilag készítették, különböző növényi festékanyaggal színezve. 

Fél Edit a régi tiszántúli hímzések csoportjába sorolja a Vásárhely környéki, a makói, az Orosháza környéki, és a kun párnavéghímzéseket. A stilizált növényi ornamentikával díszített, színes hímzések nagyobbrészt szabadrajzú, kisebb részük mértani díszítmények, szálánvarrott technikával készültek. Míg a dunántúli szőrhímzések túlnyomó többsége lepedővégeken maradt fenn, addig a tiszántúliaké a párnák végein. Ott azonos, vagy hasonló mintákat hímeztek, itt a kétféle technika eltérő minták varrására szolgált.

 A hódmezővásárhelyi hímzés alapanyaga a kender és lenvászon, a hímzőfonal minősége, színei, a festési mód, a mintaelemek emlékeztetnek a kunsági hímzésre, de mintakincsük sokkal változatosabb. A párnavégek hímzései feltehetően előrajzolás után készültek. ...

A párnavégek szerkesztési módjára a hármas tagolás jellemző. Egy szélesebb középmező, és két keskenyebb szegélysor, melyeknek arányai a különböző minták szerint változtak. Kedvelték a stilizált gránátalmás, rózsás, tulipános, poharas, kelyhes, pillangós, szíves mintákat, melyeket különféle módon neveztek el: szamártövises, félrózsás, napraforgós, tüskésrózsás, tótrózsás, talpas-rózsás, rózsás-tulipános, templomcifrás. 

Színeik az aranybarna, a hidegebb barna, a rózsapiros, a búzakék 5-6 árnyalata, kevés fekete és zöld színnel. A színezésre jellemző, hogy a színárnyalatok fokozatosan mennek át egymásba. Ezt úgy érték el, hogy a hímzőfonalat ugyanabba a festékoldatba egyszer, vagy többször mártották aszerint, hogy hány színárnyalatot kívántak elérni. A Hódmezővásárhelyi Levéltárban arra is találtunk utalást, hogy a kék fonalat festőnél (kékfestő mester) festették. A zöld és barna színeknél "... zsákba dióhéjat leáztattak (halványzöld), majd barna lött. ..."

A "superlátos ágy" fehérgyolcs lyukhímzéssel díszített ágyterítővel letakart. Az ágyon a párnák alatt csipkeszegéllyel és csipkebetéttel díszített fehér gyolcs lepedővég. A csipkebetétes lepedőn egymás mellett három díszesen kivarrott párnavég. A két külső párnavég mintája "templomcifrás", a középső "kis gránátalmás". 

- részlet Varga Marianna: Hódmezővásráhelyi hímzések c. könyvéből. Kiadja: Hódmezővásárhelyi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet, 1981. - 

Kövess bennünket Facebookon is!