A kalocsai népi díszítő művészet
A kalocsai népi díszítő művészet jellegzetes ágai: a fazekasság, a fafaragás, a bútorfestés, a pingálás (falfestés), a hímzés és a viselet.
Az újkori kalocsai fazekasság sok évszázados múltra tekint vissza. A török korral bizonyosan, de talán a kora középkorral is összekapcsolható. A XIX-XX. század legjellemzőbb kalocsai edényeinek számítottak a fényes, vörös korsók és a kékmintás fehér tálak.
A kalocsai fafaragás motívumvilága megegyezett az Alföldön általános ékrovásos ornamentikával, melyet a XIX. század derekán kezdtek kiszorítani a bútorfestés tulipános indái. Feltételezhető korai virágzása után, a XIX-XX. század fordulójára elvesztetette jelentőségét a fafaragás. Az 1930-as években a helyileg idegen, mélyített alapú technikával élesztették újjá a díszítőfaragást. Az ekkor előállított bútorok a hímzésmintákhoz hasonló festett díszt kaptak, melyet eleinte íróasszonyok vázoltak föl.
A kalocsai népi bútorkészítés virágkora a XIX. század közepére esett. ... A puhafából illesztett bútorokat általában sötétkékre festették. A legkorábbi datált bútort 1840-ből ismerjük. A XIX. század első felében kialakult, a parasztság igényeit kielégítő kalocsai bútorkészítés a virágos népi ornamentika régies jegyeit továbbvivő komáromi bútorkészítő stílust vette át.
A pingálást (falfestést) először Simonyi Jenő írta le, 1882-ben:
"... a szoba oldalfalai mindig hófehérek, a mestergerenda és a padlás mindig sárgára, vagy világosvörösre, vagy kékre festve. A szoba falain, fölül egy tarkára festett szalag fut körbe. E szalag mindig több színű csíkokkal van szegélyezve. Az alapszínekre tarka-barka virágok vannak festve. A rózsa és a tulipán sohasem hiányozhat, a többi virág a gazdasszony ízlése szerinti, és változik a divattal. ..."
A mennyezet alatt, a falak felső részén körbefutó díszítés a koszorú, amely a motívumok gyarapodásával egyre szélesedett, majd az 1930-as évekre csokrokká alakult, s beborította az egész falat.
A színes pingálás nagymértékben hozzájárult a hímzés kiszínesedéséhez. A XIX. század közepén kizárólag fehér pamuttal lyukmintát varrtak (hímeztek), amelyet singlölésnek neveztek. Maga a szó német eredetű, - "csavar, hurkol, körülfon" a jelentése. ... Eleinte a finom batiszt anyagokra - vékony szálból szőtt len, vagy pamut szövet - készült. A polgári használatra szánt fehérneműkre és ágyneműkre e lyukhímzéssel varrtak apró virágokat, csokrokat, növényi indákat.
- részlet Romsics Imre - Verebélyi Kincső: Szarka Vera, a kalocsai népművészet mestere c. könyvből -